Pages

2018. február 12., hétfő

Sakuhacsi kurzus 2018 - Hangszerkészítés

Folytatjuk tavasszal is a kurzust, ma volt az első foglalkozás a félévben. Ismét sokan jelentkeztek a kezdő csoportba, de ami fontosabb, sokan folytatják is a tanulást. Az pedig, hogy mindenkinek jut hangszer, egészen hihetetlen. Erről hadd elmélkedjem egy sort.

Nos, úgy látom, hogy a hangszerkészítés valami olyan pluszt hozott ebbe a történetbe, ami nélkül most nem tartanánk ott ahol. A fa tanulóhangszerek adták a kezdő lökést, ez kétségtelen, enélkül el sem tudtuk volna indítani a kurzust. Az azonban, hogy Joe, Edvin és Karesz elkezdte a pvc hangszerek készítését kiismerni, sőt, hogy másokat is instruálni tudtak a saját hangszer elkészítésében, óriási dolog. Különösen Joe az, aki igen sokat ügyködik. Az utóbbi időben havonta egy vasárnapot arra áldoz, hogy néhány jelentkező segítségére legyen a hangszer elkészítésében. Úgy vélem, ez nem nem egyszerűen csak besegít, hanem az ügy egyik alappillére.

Gondoljuk csak meg, nem csak hogy haza lehet vinni a gyakorló hangszert, hanem nem kell visszaadni, vagyis még ha valaki abba is hagyja valamilyen okból a tanulást, bármikor megfújhatja otthon a hangszerét és ha megint kedve támad vagy ideje lesz, csatlakozik a csoporthoz.

Messze vagyunk még persze attól, hogy visszatekintve értékeljük a most folyó eseményeket, de én biztosan ajánlanám a hangszerkészítés bekapcsolását a tanításba, ha valaki csoportot szeretne egy addig meg nem hódított területen alapítani.

Csak kölcsön kellene kérnie tőlünk Joe-t :)





2018. február 9., péntek

Szeien rjú honkjoku kamplítid

Öt év tanulás után ma befejeztem a Szeien rjú iskolát, vagyis mind a 11 darabot (Honte sirabe, Sizu, Takiocsi, Szanya, Reibo, Koto szugagaki, Akita, Curu no szugomori, Mukaidzsi, Koku, Kjorei) megtanultam.

2018. január 22., hétfő

Tadzsima Tadasi kis koncertje a TKBF-en

Januárban ismét Budapestre látogatott Tadzsima szan és a főiskolára is eljött. Meghallgatott minket (egy-egy hangot kellett fújni), egyenként tanácsokat adott, majd rövid koncert következett, amelyen koto kísérettel játszott néhány részletet az aznap esti koncertből.

S ami a legofntosabb: bejelentette, hogy jövőre is jön s ellenőrzi majd, mennyit haladtunk egy év alatt!


2018. január 17., szerda

Gyermek komuszo

Egészen elképesztő képet találtam: egy komuszo szerzetes egy kisgyerekkel, aki szintén sakuhacsin játszik. Nem tudok egyelőre többet erről, majd nyomozok, de elég zavarba ejtő.