Aki a sakuhacsit kívánja
tanulmányozni, annak távol kell tartania magát a világi gondolatoktól, el kell
határolódnia vágyaitól és sutba kell hajítania a „jobb” és a „rosszabb”
fogalmait. Elméjét a hasára, a köldöke alatti területre kell összpontosítania,
mert itt hallhatja meg a bambusz hangját. Ez a legfontosabb dolog. Emiatt kell
csukott szemmel is játszania. Különösképp a kezdők figyeljenek erre, mert a
nyitott szem világi gondolatokat ébreszthet.
A sakuhacsit nem szabad túl
szorosan fogni. Ha túl szoros a fogás, feszültség ébred. Ha így történik, az
elme elcsendesítése a megoldás. Tudni kell, hogy a feszültség a sakuhacsi
betegsége. A hangszert a jobb kéz hüvelykujjának és középső ujjának szabad csak
tartania, de nem túl nagy erővel.
A sakuhacsi játéknak szabályai
vannak. A legalapvetőbb szabály maga a kotta. Aki áthágja a szabályokat, kizárja
magát a hagyományból. Nem ajánlott tehát ismételten eltérni a kottában
foglaltaktól.
A meri-kari technikának[1]
különösen nagy a jelentősége. Ha ez hiányzik, az olyan, mintha csak egy csövön
fújnánk keresztül a levegőt, márpedig ebben nincs az égvilágon semmi. Az is jó,
ha a hang biztos és határozott, de a vad fújás már nem igazán kellemes.
Nem kell a kezdetektől fogva
mindenáron a gyönyörű hang kialakítására törekedni. Visszataszító, ha valaki
imád csodálatos hangon játszani.
Ha valaki egy darabot
megszólaltat, el kell játszania az elejétől a végéig megszakítás nélkül,
ahogyan a lótusz szára nő csomómentesen. Nem szabad megtörni a darab ívelését.
A lélegzetvételből fakadó szüneteket az elme segítségével kell áthidalni. Ha
így teszünk a kezdetektől fogva, nem fog megtörni semmilyen ív.
Még a najasi[2]
esetén sincs helye törésnek.
Ami a darabokat illeti, igen nagy
jelentősége van annak, hogy a megfelelő tempót válasszunk. Ezt nem lehet
figyelmen kívül hagyni. A nyugodt darabok esetén az a helyes, ha nyugodtan
játsszuk őket, a lendületes darabok esetén pedig az, ha lendületesen. Minden
egyes darab más tempót, másféle időzítést követel. Ezt rendesen meg kell
tanulni.
A kezdő első feladata a sakuhacsi játéktechnikájának
gyakorlása. Ha már mestere a technikának, átengedheti magát a zene szellemiségének.
A mestert nem a technika teszi, hanem a zene szellemisége. A zene
szellemiségének azonban a mesterségbeli tudás is része. Aki nem mestere a
technikának, azt nem fogja áthatni a zene szellemisége. Ha pedig valaki teljes
figyelmét már kezdőként is csak a zene szellemiségének szenteli, akkor nem lép
a bambusz útjára soha, mert annak egész életében csak teoretikusa marad. Ez
kétségbevonhatatlan!
Nem jó mindig teljes erőből, vadul fújni. Játszani
egyenletesen és határozottan kell.
Manapság megnagyobbították a
hanglyukakat. Ennek ellenére azok a hangszerek, amelyeknek kisebb méretűek a
hanglyukai, nem mondhatók rosszabbaknak. Ha a bambuszból mindent kihoz valaki,
akinek stílusa érett, nincs jelentősége, hogy a lyukak kisebbek-e vagy
nagyobbak. Kezdőknek nehezebb kisebb hanglyukakkal játszani. De az ő
szempontjukból is közömbös, hogy a lyukak mekkorák.
Vannak emberek, akik azt gondolják, hogy a bambusz azon
tónusát, amelyet úgy hívunk, hogy „a dolgok múlandóságának melankóliája” [mono
no aware], szomorúan, mély érzelmekkel fejezhetik ki igaz módon. Nevetséges! A
sakuhacsi játék ténylegesen nem azt jelenti, hogy mások hallgatnak! A sakuhacsi
saját elméd átalakításának eszköze.
Aki szomorú, még szomorúbbá
válik, [ha meghallja a sakuhacsi muzsikáját,] aki pedig vidám, még vidámabb
lesz. A szomorúság és vidámság nem az előadóhoz tartozik, hanem a hallgatóhoz.
Ez vitathatatlan!
Senki sem kárhoztatható, ha eltér [a darabok rögzített
formájától], mikor szólóban játszik. Ám ha másvalakivel muzsikál, s társa eltér
a formától, valahogyan össze kell, hogy hangolódjanak. Ha egyikük dominálni
akar, a bambusz zenéje kaotikussá válik. A sakuhacsi igazi valója nem a közös
muzsikálás, noha azok is sugjót[3]
gyakorolnak, akik képesek harmonikusan együtt játszani. A közös muzsikálás legfontosabb
elve a másik segítése.
Idegen darabokat is lehet játszani, mint amilyen például a
„fölműves dala”. E darabokban nem szólal meg talán a csodálatos júgen[4]
tónus? Nem érdemes tehát ezeket is megtanulni?
A kezdő gondosan ügyeljen arra, hogy a hangmagasság pontos
legyen. Ha az intonáció ingatag, s a gyakorlás ennek jegyében folytatódik, más
játékában sem fogja a tanuló a helyes intonációt észlelni, s letéved az útról.
A kezdőnek persze nehéz megítélnie, hogy intonációja jó-e vagy sem. Ám a
későbbiekben, már ha komolyan tanul, képessé válik arra, hogy a hangmagasságot többé-kevésbé
pontosan felismerje.
Az egyes hangok tiszta intonálása
minden egyes hangszer esetén eltérő lehet. A legtöbb hangszeren az első és a
második hanglyuk megnyitása révén képzett hang eleve tisztább, mint a
harmadikhoz és negyedikhez tartozó, illetve a negyedik és az ötödik kevésbé
tiszta, mint a második és a harmadik. Egy jó sakuhacsin mind az öt hang
tisztán, se nem gyengén, se nem túl testesen szól. Sajnos azonban többnyire nem
ez a helyzet.
Amit a bambusz nem tud már eleve magától, azt emberi ügyeskedés
nem pótolhatja. Egy hamis hangszert el kell fogadni hamisnak és a tiszta
intonációt játéktechnikailag kell megoldani.
Hiába is írná le egy mester, hogyan épít sakuhacsit, a
lényeg úgysem jönne át. Emiatt sokan, igazi tudás híján, saját elképzeléseik
alapján alakítják ki a hanglyukakat, majd mindenféle növényi kencével
felfényezik a bambuszt, a külcsín pedig megtéveszti a gyanútlan kezdőt. Az
ilyeneket csak a pénz érdekli. Erre nem is vesztegetek több szót.
Milyen kár a bambuszért, amelynek amúgy magától szép
hangja lenne! Ha ilyen idióták készítenek sakuhacsit, a bambusz örökre
megnyomorodik s nem lesz soha több, mint egy bunkósbot. Mily szomorú is ez!
Sokan vannak olyanok, akik csak arra ügyelnek, hogy az
éppen tanult darab egymást követő hangjait memorizálják. Ez komoly félreértés.
A meri-kari és az időzítés a sakuhacsi játék lényege, s aki ezt megérti, miután
memorizálta a darab hangjait jó játékos. Egy kezdő vagy akár egy haladó erre
semmilyen körülmények között nem képes. Nekik az a legfontosabb, hogy mindenben
hűen kövessék mesterük játékát. Emiatt van óriási jelentősége annak, hogy ki a
mestere. E kérdésben senki sem lehet könnyelmű! A hangok puszta lejátszását még
nem nevezhetjük sakuhacsi játéknak. Ügyelj hát, hogy ezt elkerüld!
Sokan vannak olyanok, akik képesek hasonló hangon fújni, mint
ahogy a sakuhacsinak szólnia kell, és nem átallanak másokat kritizálni, lenézve
olyanokat is, akik többet tudnak náluk. Tartsd távol magad az ilyenektől, mert
tőlük tanulni értelmetlen. Csalók ők, akik félrevezetik a kezdőt. Akit pedig
egyszer félrevezettek, az soha többé nem lesz képes a helyes útra térni.
A falut, ahol nincsenek madarak, megszállják a denevérek,
ahogyan a hamis mesterek is téves dolgokat terjesztenek és becsapják azt, aki
még tudatlan. Tartsd meg a két lépés távolságot, ha olyannal találkozol, aki
nem az önművelés útján vált mesterré. Ilyen esetben nem szabad habozni! Milyen szánalmas is ez! Pedig csak annyi az
egész, hogy egész életünket a sakuhacsinak kell szentelnünk.
Ha egy sakuhacsi tanár olyannak találkozik, aki jobban
játszik nála, igaz szándékkal meg kell kérnie arra, hadd szegődjön
tanítványául, hogy ily módon hallhassa a bambusz hangját s a jobb játékos
taníthassa és számára megfelelő instrukciókat adjon. Egy ilyen tanítványnak
azonban nem szabad elszigetelődnie alkalmi mesterétől, hanem teljesen rá kell
bíznia magát ítéleteire.
A mostani gyakorlat szerint
vannak darabok, amelyeket nem egyedül kell játszani, hanem együtt egy szangen[5] játékossal. Ha így
teszünk, a sakuhacsi a maga sajátos bambuszhangjával háttérbe szorul és
elveszíti igazi jelentőségét.
Az ilyenek semmire sem mennek a sakuhacsival. Úgy fest,
mintha játszanának rajta, pedig csak ellopják a nevét, jól be is mocskolva azt,
holott a sakuhacsi fontos zen eszköz. A Fuke hagyomány követői számára e játék
nem megengedett. Aki a bambusz útját
komolyan kívánja követni, ennek szentelve életét, annak távol kell magát
tartania az ilyenektől, s nem szabad köreikbe bevonódnia.
Amit itt leírtam, bizonyára
megkönnyíti a kezdők számára, hogy megleljék a helyes utat. Mivel azonban ezek
csak általános magyarázatok, a tanulót nem óvják meg teljesen a tévedéstől.
Azt, hogy valójában hogyan kell játszani a sakuhacsin, mindenki személyesen
kell tanárától megtanulnia.
[1] A fúvás szögének
megváltoztatása megváltoztatja a hangmagasságot. A hangszer alaphangkészlete e
technika révén kibővíthető, valamint megszólaltathatóvá válnak a sakuhacsi
játék egyedi jellegzetességei, a sajátos hajlítások és más díszítések.
[2] Lefelé hajlított záróhang.
[3] A sugjó olyan gyakorlás,
amelynek célja nem művészi, s nem is az, hogy a gyakorló vagy a gyakorlók egy
adott mesterségbeli készséget kifejlesszenek, hanem az, hogy az elme a zen
által megkövetelt állapotba kerüljön.
[4] A júgen a klasszikus japán
esztétika egyik alapfogalma. Valami jelenlévő, de teljes valójában meg nem nyilvánuló
tartalom érzete, a megjelenő sejtelmes utalása valami megfoghatatlanra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése